Image1\
rajz03.jpg
 

 

A képzőművészeti pedagógiai terápia


Iskolákban 2010 szeptembere óta működik művészetterápiás csoport. Hét gyermekkel kezdtem, első évben minden pénteken, a 2011-es tanévtől kezdve sajnos, csak kéthetente tudok foglalkozást tartani. A csoportba csak állami gondozott gyermekek járnak, négy lány és három fiú.

Minden foglalkozást beszélgetéssel kezdünk. Ekkor a mindennapos ügyes-bajos dolgokat beszéljük meg, próbálok egy nagyon bensőséges, családias hangulatot kialakítani. Most már egyre gyakrabban nyílnak meg a gyerekek és mesélnek. Ezután következik az uzsonna, a falatozás a nassolás. Ezek után elpakoljuk a poharakat, tányérokat, rákészülünk a festésre. Majd kezdődhet az alkotás. Minden esetben zenére festenek, gyakran kérnek ők zenét, a még szűkös, de egyre bővülő repertoárból.

 Főleg ragasztós festéssel dolgozunk, ezt nagyon szeretik és gyönyörűségek születnek. Gyakran használjuk a festéköntögetés módszerét, mind vizes, mind száraz lapra. Rajzoltunk már és alkottunk térben is. Egyre gyakrabban próbálok a foglalkozások elején vizuális feladatokat adni, pl. vonalháló, rajzold meg a másik felét.
Minden évben megünnepeljünk a karácsonyt, ekkor megnézegetjük a foglalkozásokon készült képeket, beszélgetünk és mesét nézünk.
Továbbiakban egyre több technikát szeretnék bevezetni és alkalmazni és remélem, hogy még sokáig találkozunk péntekenként.

    Története

Németországból és Angliából érkezett szakemberek  hatására a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán 1990-ben kezdődött meg a művészeti pedagógia terápia kidolgozása Sándor Éva tanárnő által. 1992-től kutatások indultak, melyek 1996-ig tartottak, ezen időszak lezárásaként jelent meg két könyv, melyek összefoglalják a terápiás munka alapkérdéseit (Sándor É.-Horváth P.: Képzőművészeti pedagógiai terápia 1995., Sándor É.: Szabadfestés védelem alatt 1996.). Kezdetben két gyermekcsoport indult, melyeket diákotthonban élő, tanulásban akadályozott gyermekek alkottak. Munkájuknak helyet a főiskola nyújtott. Ez a két csoport négy évig működött. Több csoport is indult ezután Budapesten különböző helyszíneken. Több iskola biztosított helyet a csoportok működéséhez. Indult csoport értelmileg ill. tanulásban akadályozott gyermekekkel, neurotikus gyermekkel, illetve diákotthonban vagy gyermekotthonban élőkkel. Jelenleg is folyik terápia budapesti iskolákban, pl. a Benedek Elek Általános Iskolában és a Prizma Általános Iskolában.
Eközben több könyv, és publikáció is megjelent a  témában, például „Az én házam, és a te házad” (2003), vagy a „Fejlesztés művészettel” (2006). Mind a kettő Sándor Éva tanárnő tollából.
2005-ben akkreditálták ezt a terápiás rendszer, és még ebben az évben megindult a pedagógus továbbképzés, mely jelenleg is folyik.


    Fogalma

Ebben a részben a terápia fogalmát írom le. Először Sándor Éva könyvéből idézek:

„A képzőművészeti pedagógiai terápia a pedagógia eszköztárából kialakított rendszer. Célja a képzőművészeti alkotómunka során megvalósuló személyiségépülés. Ennek lényege, hogy a biztonságérzet kialakulásának hatására létrejött „pszichikus tértágulás” eredményeként az egyén alkotóképessé válik, és ezzel megtalálja a hidat önmaga és a valóság között. A kép megjelenése jelzi a pszichikum „alak-teremtő” munkáját, ami tudatosság erősödését hozza magával, esztétikai minősége révén pedig mindig új és új alkotásra sarkall, ami alapja annak, hogy a módszer öngyógyító metódussá is válhasson.„ (Sándor-Horváth 1995. 15.o.)

Összefoglalva a terápia lényege a személyiségépülés. Ez olyan rendszer, melyben megfelelő környezet kialakításával az egyén öngyógyításba kezd. Mi „csak” az anyagot, teret és a védelmet biztosítjuk számára. Amikor mi alkottunk, akkor gyakran volt megfigyelhető, hogy újabb képekbe kezdtünk bele, vagy azért, mert egy-egy technika újabb és újabb ötleteket hozott felszínre, amelyeket meg akaratunk valósítani, vagy azért készült több alkotás, mert nem tetszett az előző, és mindig szebbet, mindig jobbat akartunk készíteni.
A terápia pedagógiailag és pszichológiailag is alátámasztható.

 

muvter1

muvter2

muvter3

muvter4

muvter5

muvter6

muvter7